Seregély Edit sport mentáltréner és sport coach






Gyerekként mindig jelen volt az életemben a sport. Néptáncoltam a Honvéd Táncegyüttesében, asztaliteniszeztem a Statisztikában, szertornáztam a középiskolai csapatban.

14 éves koromtól motoroztam, 19 évesen pedig Magyarország első motorosrendőrnője lettem. Ezt a járatlan utat kitaposni nem volt könnyű és hogy milyen mentális erő kellett hozzá, azt csak most tudom, így utólag. Akkor fogalmam sem volt arról, mit jelent ez a szó.

Sok víz lefolyt azóta a Dunán. “Felnőttem”, családom lett és saját vállalkozásunk.

7 éve lelkes amatőr futó vagyok. Immár két éve edző segítségével készülök a versenyekre. Főleg a terepversenyek vonzanak. Hiszek abban, hogy akárhány éves is az ember, mindig lehet fejlődni! Futás közben kitisztul az elmém, ez segít abban, hogy gördülékenyebben és produktívabban teljenek a mindennapok. Mindezt teszem amellett, hogy 5 gyermekes családanya és dolgozó nő vagyok. A három kisebbik gyermekem (11, 14 és 16 évesek) versenyszerűen sportol, így igazi kihívást jelent mindezt összeegyeztetni, de szerencsére sikerült egy jól működő rendszert kialakítanunk, én pedig megtaláltam az egyensúlyt a munka-család-hobbi háromszögében.

Sport mentáltrénerként elsődleges célom, hogy hozzá tudjam segíteni sportolóimat kitűzött céljaik eléréséhez, másrészt a sportszülők megfelelő támogatása. Hisz egy szép sportteljesítmény hátterében mindig ott van a család is.